n_nzsoka

Miközben mindnyájan egyedülállóan eredeti, mindenki mástól különböző személynek tartjuk magunkat, sok mindenben nagyon is hasonlóak vagyunk egymáshoz. Ugyanazokat a dolgokat keressük az életben: egészséget, biztonságot, szeretetet, önkifejezést, lelki békét. Ezek együtt kiadják azt a lelkiállapotot, amit boldogságnak nevezünk.
Karin Roon



Sosem leszünk boldogok, ha a boldogságot nem a minket körülvevő dolgokból merítjük, minden vesződségükkel, gondjukkal, szomorúságukkal együtt.

Tavasz rügyet fakaszt

Szürke hallgatásból, tavasz rügyet fakaszt
Hamvas levél közé, virág fátylat akaszt
Menyasszony-fehérben, jöttekor még szerény
Szirom szeme csukva, hajnal ölén erény
Érintetlen bibék, beporzásuk várják
Üdén, illatozva, kelyhüket kitárják
Cseresznyefa ága, nyílt fürtöket ringat
Szellő koronázza, napfény árnyat ingat
Sűrű lombok közül érkezik a ravasz
Aranyglóriában pompázik a tavasz
Ligeti Éva

 

Tavasz

Verőfényes napsütésben ébredtem,
Ébredezik a természet köröttem.

Tavaszköszöntő

Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltűnik a szél,
Zsákban Benedek
hoz majd meleget,
nincs több fázás, boldog, aki él.
Weöres Sándor


Március 18. Sándor napja

Végre megjött Sándor, az első meleghozó nap. A népi tapasztalat Sándor, József és a hivatalos tavaszkezdés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet így fogalmazza meg: “Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget.” Sándor napján kezdenek fújni a böjti szelek.
A néphit úgy tartja, hogy ezek a napok vetnek véget a fagyos télnek és ekkor veszi kezdetét a termékeny tavasz.

Békés, méltóságteljes, szép ünnepet kívánok!

1848

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,
Te a népek hajnalcsillaga!...
Megviradt, fölébredett a föld, fut
A hajnaltól a nagy éjszaka.
Piros arccal
Jött e hajnal,
Piros arca vad sugára
Komor fényt vet a világra;
E pirúlás: vér, harag és szégyen
A fölébredt nemzetek szemében.

Szégyeneljük szolgaságunk éjét,
Zsarnokok, rátok száll haragunk,
S a reggeli imádság fejében
Istenünknek vérrel áldozunk.
Álmainkban
Alattomban
Megcsapolták szíveinket,
Hogy kioltsák életünket,
De maradt még a népeknek vére
Annyi, ami fölkiált az égre.

Áll a tenger nagy elbámultában,
Áll a tenger és a föld mozog,
Emelkednek a száraz hullámok,
Emelkednek rémes torlaszok.
Reng a gálya...
Vitorlája
Iszaposan összetépve
A kormányos szíve képe,
Aki eszét vesztve áll magában
Beburkolva rongyos bíborában.

Csatatér a nagyvilág.

Nőnapi köszöntő

Március nyolc kedves ünnep,
hálát mond a férfisereg.
Apró és nagy nőket köszönt,
nekik jár ma virágözön.
Nagyi, anyu, nővér s hugi!
Alig tudjuk megköszönni
a törődést és kedvességet,
a tőletek jövő szépséget.
Nélkületek szürke minden,
a szín és fény tőletek jön.
Csak veletek szép a világ
Nektek nyílik a sok virág,
amelyből egy szál legyen jelkép,
mit átnyújtunk köszönetképp,
minden szépet s jót kívánva
egy életre – nemcsak mára.
Tali Gitta



“A nő átmeneti lény az ember és az angyal között”.

Március 1.

Csendben csomagol a tél,
már indul vonata.
Poggyásza északi szél,
és jégcsapok hada.

A sok hópihe fehér,
mint puha paplanok,
Zsebébe mindez belefér...,
néhány búcsúszót gagyog.

Visszajövök kedveseim,
esztendő sem telik,
Várjanak meg a gyerekek,
kik kedvüket lelik;

Szánkózásban, korcsolyában,
és ha sítúra vár,
De elutazom, mostanában
nem lesz fehér határ.

Vonata füstöt ereget,
a horizonton jár,
Néha még visszainteget,
bár alig sejlik már.

Március elseje itt van,
a tavasz érkeze,
Csilingel, kacaja vígan,
megtelve két keze.

Zöld ruhával, tarka dísszel
jő, nagy öltöztető,
Fogadja őt vidám szívvel
sok napos háztető.

Jöjj március, tavaszhozó,
fényes szellőn járó,
Fagyot rontó, rügyet bontó,
örvendj tavaszváró!

A szabadság lehelletét
csupasz erdők fürdék,
Símogató gyengéd kezét,
dehogy is kerülnék.

Ragyogj, ragyogj, tavaszi nap,
lombokon és ágon,
Bontogasd a leveleket,
a bokrokon, fákon!

Ajándékid szórjad széjjel,
oszd a szabadságot,
Fogjál össze minden néppel,
váltsd meg a világot!



Tavaszodik

Havasak a hegyek- völgyek,
Alszanak az álmos tölgyek.
De most, íme, friss szél támad,
Csiklandozza a faágat.

Bokrok közé ködök ülnek,
Ág hegyére települnek,
És titkon a nagy-nagy csendben
Valahol egy jégcsap cseppen.

Nappal a fény melegebb már,
És a hóból nincs más, csak sár.
Majd egy reggel mosolyogva
Hóvirág ébred a napra.

Fűzfa ága barkát ringat,
Integet a vadgalambnak,
Szólaljon meg: itt az idő!
És a tavasz, hipp-hopp eljő.
Andók Veronika



A tavaszhoz

Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz?

Álomrablók

Nem azok a veszélyes emberek,
Kik bottal feléd suhintanak,
Vagy fejedhez fegyvert szegeznek,
Hogy kiraboljanak.
A zsebtolvaj sem a fejedben kotorászik,
Hogy kifossza öntudatod tekervényes utcáit.
Az olyan baráttól azonban nem árt tartanod,
Aki örök vesztesnek vél és rombolja öntudatod,
Bár nem rabol ki és fegyverrel sem fenyeget,
Csak kijelenti: - Ez nem fog menni gyerekek.
Amikor meg sikeres nagymenők jönnek szóba,
Mosolyogva jegyzi meg: - Nekünk ütött az óra!
Ez tudja, hogy mit akar, ám felettünk eljárt az idő.
Hiába küzdünk, nem lehetünk olyanok, mint ő.
És hamisan csengő szavai elől nincs menekvés,
Mert legbelül már érzed, hiába minden remény,
A ?nagyágyúknak?

Amikor két ember tekintetét a szerelem olvasztja egybe...Nem látsz senkit és semmit, egyszerûen csak vagy és befogadod a csodát... Nézed a másikat, és meg sem bírsz szólalni, nem tudsz gondolkodni. De nincs is szükség szavakra, mert az így töltött pillanat minden beszédnél õszintébb és tartalmasabb...
Csodáltosnak látod minden porcikáját, az érintését pedig annyira kívánod, hogy még a torkod is összeszorul...
S noha teste minden apró ívét, szíve minden érzését, szelleme legkisebb rezdülését is fel akarod fedezni, eszedbe sem jut birtokolni...

Téli nap

A nap mint rézvörös korong
vacog a hideg égen,
a szív ilyenkor elborong:
Nem láttam napot régen.

A szív ilyenkor elmereng,
s tavaszi fényre vágyik:
- pattanj ki, rügy, ne szenderegj,
zöldellj ki újra pázsit!

Jöjj, hóvirág, szépülj világ,
virulj tavaszi fényben,
mosolyogj rám, tûnt ifjúság,
ragyogj, mint réges-régen!
Várnai Zseni



Térdeplõ tavaszban

Hallottam ma reggel zokogni a fákat,
hozzám hajolva kértek vigasztalást.
Úgy feszült tar testükön a konok bánat,
mint elrongyolódott, ónszürke palást.

A tavasz már a fagy lába elõtt térdel,
esdekel, mint holmi betolakodó.
Hiába pörölök mindegyre a téllel,
kacagva hullik a szívemre a hó.
Sárhelyi Erika



Céda tavasz

Jöjj, tavasz!