Egyszer az Úristen színe elé került egy ember, aki a halála előtt becsomagolta egy nagy bőröndbe mindazt, amit az életében értéknek tartott.

Az autóját, a házát, a személyes kapcsolatait, a takarékbetétkönyveit.

Az Úristen azt mondta neki:
- Mutasd meg, mit hoztál át az életedből!

Az ember kinyitotta a bőröndöt, s megdöbbenve látta, hogy az szinte teljesen üres. Mindössze egy csokor ibolya hervadozott a bőrönd sarkában.

 

Szeptember
részlet

Még zöldek a fák és a patakok, még nyári suhogással ringatja magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak és egymásra rakják a titokban lehullt sárga leveleket.

Virág is nyílik még az utak mentén a régi kőkeresztek tövében és gerle is búg, ha hajnalban szépen felsüt a nap, de az eke már temeti a nyarat, a napraforgó a földet nézi és őszi pókhálót lenget a szél a kukorica susogó levelén.

Dúsak és teltek még a tőkék a nevető domboldalakon, szüretre kongnak mámort érlelő vidám hordók, de az estékben már az őszi kopár pír, s a vén diófák árnyéka magasabb, mint amilyen messze ér.

<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Hegedű sír a messzi távolban,

Fájdalom van minden hangban.

Hiányzik az életből valami

A napok rohannak, futnak,
céltalan bolyongunk a szürkeségben.
Mindenki siet valahová.
Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.
Hiányzik valami az életünkből.
Nem látjuk a tarka virágok színét,
nem érezzük a napfény melegét.
Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,
elmúlt nyarak igézete,
ringó kalászos, erdők illata.
Hiányzik az életből valami...
Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.
Egész életünkben szakadatlanul,
fuldoklásig küzdünk, harcolunk.
Vágyódunk a tökéletességre,
és csak reménykedünk hiába.
Reménykedünk egy csókban, ölelésben,
egy kézfogásban, egy mosolyban.
Hiányzik az életből valami...
Hiányzik a jó, hiányzik
a napfény mosolya, az éjszaka
vaksi pislogása, a hajnalok
ébredő ölelése.

Bódás János: Valahol ki van jelölve a helyed…

Azért van síró, hogy vigasztald,

Az éhező, hogy teríts neki asztalt.

Azért van seb, hogy bekösse kezed,

Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.

Azért van annyi árva, üldözött,

Hogy oltalmat nyerjen karjaid között.

Azért roskadnak mások lábai,

Hogy terhüket te segíts hordani.

Az irgalmat kínok fakasztják.

Mélység felett van csak magasság.

Hogyha más gyötrődik, szenved - azért van,

Hogy te befogadd szívedbe boldogan.

TÚL BÚS NE LÉGY

Túl bús ne légy,

És túl vidám sem kedvesem,

E gyönyörű világon állandóság nincs,

Minden múló, mi volt és mi van,

A végtelenség, az égi csillag,

És egy földi kincs-, te kedvesem.

Mindent csak álomnak higgy,

E világon semminek értelme nincs,

Örömöt, sírást,mosolyt egynek higgy,

Halált, életet haszontalannak tekints,

És ne örvendezz, nem tart soká Semmi szép-,

kihűl a vágy,a legsemmibb semmiség.

De egy igaz csókért halnék én,

Ha valaki azért szeretne,

Tiszta szívvel áldoznám magam érte.

Ennél szebb a földön mi lehetne,

Senki nincs, ki fájdalmam megértse,

Szívemet senki nem óvta, nem védte.

Hiába nyújtottam kezemet,

Álomból ébredtem, és egy nagy szerelmet Vesztettem.

Szép Gondolatok Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak
egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel
ajándékozna meg, azt maximálisan
kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok,
de meggondolnám azt, amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért,
amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék,
hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan
másodperc fényt veszítünk.Akkor járnék,
amikor mások megállnak,
és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.

REGGELTŐL-ESTIG Reggeltől estig, estétől reggelig, Csak magam vagyok. S minden percben, órában Rád gondolok. Mozdulatlan fekszem, Testem megrezzen, Apró ujjaid járják végig bőröm pórusait. Szemed játéka körülöttem A szunnyadó csendet átjárja. S a falon az óra tik-tak, mondja, S belülről ezt tátogja neked s nekem, Minden perc kezdete, és minden óra vége Te vagy, őszinte szerelem. Tudtam, s tudom, hogy vagy nekem, Érzem, lassan felemeled fejed Szemed pilláid felnyílnak, S kérdeznél, de nem mersz, Mint ahogy nekem is torkom kiszáradt, Összezárt, s benne egy válasz megfogant. Nehogy azt hidd hogy nem szeretlek, Hogy valaha is elfeledlek. Szeretlek.

Aratók éneke

Szerettem mindig, ha nagyszülém mesélt,
A múltban sétáltam követve szavát,
Egyre színesebbnek láttam a regét,
Míg zsibongva éledt a letűnt világ.

***

Hej, mikor ifjú leányka voltam,
És aratni vitt magával jó apám,
Ki első kaszás volt az uradalomban,
Mondta: - "Markot szedni jó lesz ez a lyány."

Nem illendő kakasnak hálnia,
Ha nékünk dolgunk volt ő se henyéljen,
Szekérre szállt a morcos kompánia,
Hogy pirkadattal a mezőre érjen.