Az igazi boldogság – boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük azokat, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.Ha gazdagnak szeretnéd érezni magadat, számold össze azokat a dolgokat az életedben, amelyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.Minden nap ajándék az élettől. Így becsüld meg a napjaidat, melyek száma – bármilyen sok is jusson – véges.

http://tudom-szabad.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1085885

 A beszélő Fák :  Élt egyszer egy dombtetőn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak álmaikat, vágyaikat.  Az első fa egyszer így szólt: - Belőlem egy kincsesláda lesz. Megtöltenek majd arannyal, ezüsttel és sok-sok drágakővel. Külsőmet is megfaragják, mindenki csodálni fogja szépségemet.  A második fa is elmondta vágyát: - Belőlem hatalmas hajót fognak ácsolni az emberek. Császárok és királyok fognak utazni rajtam, hogy bejárják a Föld minden zeg-zugát.

                                                                  A köd ázottan hajamra tapad,

                                                            gyöngykavics görög talpam alatt,

                                                              a kertben fölém hajló ágon

                                                                fonnyadó körte lóg,

                                                              fogam alatt

                                                                 roppanó szőlőszemek aprók,

                                                                reggel a nap is másként

                                                                 ébred arcomon,

                                                               a borostyán tolakodón

                                                              ömlik be az ablakon,

                                                              falnak támasztott

                                                              létra előtt felejtett virágcserép,

                                                              elszomorító múló nyári kép.

Az erdei forrás,

 a hatalmas öreg hegy

mély gyomrából tört elő,

szél köszöntötte, karja

óvón ölelő.

Kis csermely született,

láttára a nap is

 ragyogott jókedvében,

messzire hangzott csilingelő

friss nevetése, csintalan

csobogott medrében,

hol előtte már sok száz patak,

a lágyan alá simuló

földbe vájva haladt.

Haja, mint az óceán,

szertelen hullámzó,

szeme élettel teli

tiszta kék tó.

Vidáman szaladt

új ismeretlen tájak felé,

csillanó szíve izgatott

hűs hullámokat vert,

hitte, neki iramodva

 eléri a végtelen tengert.

Egyszer, nagyon régen, egy város főterén,
megjelent egy ifjú, nyalka, deli legény.
Arról áradozott, büszkén mondogatta,
milyen szép a szíve: épp minden darabja.
A népek csodálták szíve simaságát,
tökéletességét, s nem találták mását.
Nem volt karcolása, nem volt repedése,
seb sem csúfította, szép volt a verése.
Nem hiába büszke ifjú viselője,
a szíve tökélyét nem vitatják tőle…

Ám most egy morajlás. Megnyílik a tömeg.
Közeledni látszik egy halk szavú öreg.

Sík Sándor: Tedd a jót!

Tekintet nélkül arra, hogy
Másoknak tetszik
Vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy
Látják-e vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy lesz-e
Sikere vagy nem,
Tedd a jót!
Tégy minden jót, amit
Megtehetsz,
Ott, ahol vagy,
Úgy, ahogy teheted,
Akkorát, amekkorát tehetsz,
De mindig, szüntelen ez legyen
A programod!

A számla

-Eszetekbe ne jusson felmászni! – figyelmeztette diákjait a fiatal tanár, amikor a középiskolás kirándulócsoport megpihent egy sziklafal tövében.

A két jó barát, Stephen Callaghan és Hugh McCormick összenézett. Szemükben fellobbant a tűz, a talpuk máris bizsergett. Mindkettő tudta, mire gondol a másik.

Ledobták a hátizsákjukat a fűbe, és letelepedtek, látszólag közömbösen, megfogadva az intelmet. Előkotorták a szendvicseket, a paradicsomot és az üdítőt.

Haragszom.

A telefon jelzett, hogy üzentél.

Inkább hívlak.

Lélegzel.

Csak fújod a magadét,

én meg hümmögve hallgatok.

a torkom száraz, mint a szavaid.

Haragszol,

mert törődöm veled?

Pedig tudod,

kezemben tartottalak,

más lett minden.

Megfogadtam,

éreztem, átéreztem.

Mennyire!

Én voltam ott,

a pillanatokat éltük.

Emlékszel?

Jelmezbál volt.

Egész nap fotóztalak.

Mikor télen

nyári szoknyát akartál?

Haragszom.

Rossz, amit gondolsz,

feltételezel.